Hol volt, hol nem... Egy eldugott kis faluban élt egy pásztor­gyerek. Elég nagy volt, az öregek már egyedül is ki merték enged­ni az erdő alatti legelőre, tudták, hogy estére a jószágban nem lesz hiány.
Ám egyszer, mit gondolt, mit nem ez a pásztorgyerek, otthagyta a nyájat és beszaladt a faluba.
— Jön a farkas! — kiabálta. — Viszi a jószágot!
Mindenki úgy ugrott, hogy öröm volt nézni. Ki fejszét, ki ka­szát-kapát ragadott, és rohantak farkasölni. Még Maris néne is, sodrófával a kezében, ott csoszogott a többiek után, de mire a falu végére ért, már jöttek is vissza az emberek.
— Már meg is van? — kérdezte Maris néne, de csak morgás volt a válasz. Végül valaki neki is el­mondta, mi történt.
— Az a beste kölök csak ugratott minket. De sebaj, majd em­berségre tanítjuk!
Úgy is lett: csak úgy porzott este a pásztorgyerek nadrágja a rá­olvasott leckétől.
Ám másnap ugyanúgy történt minden, azzal a különbséggel, hogy Maris néne most fakanállal in­dult a farkasvadászatra.
És harmadnap is, csakhogy akkor este a gyerek elbujdosott, és csak negyednap reggel került elő, mikor a nyájat megint ki kellett terelni.
Aznap is kiabált a gyerek, hogy jön a farkas, de senki nem mozdult. Már nem hittek neki.
A gyerek elégedetten tért vissza a nyájhoz, leölte a legkövérebb bárányt, és olyan birkapecsenyét készített magának, hogy bárme­lyik király megirigyelhette volna. Másnapra is hagyott, eldugta egy fa odvában. Aki nem hiszi, keresse meg — még mindig érzik a szaga!