Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, az Óperenciás tengeren is túl, ott, ahol a kurta farkú malac túr, vagy tán még azon is túl; az Égig Érő Üveghegytől Délre, a Feneketlen Szakadéktól Keletre, a Tűzfolyótól Északra és a Sárkányok Birodalmától Nyugatra volt egy iciri-piciri ország – olyan kicsi, hogy még saját neve sem volt... Csak úgy emlegették, akik ismerték, hogy "Az Üveghegytől Délre".
Így kezdődik majd minden mese, amelynek cselekménye abban az országban kezdődik, ahol a juhászlegény feleségül vette a legkisebb legnagyobb királylányt. Áldozzunk még egy percet a leírásra, mivel következő mesénk is itt játszódik...
Az országot fejmagasságban párnázott, magas fal vette körül, amelyet a jelenlegi király nagypapája emeltetett, hogy megvédje alattvalóit a határon túl rájuk leselkedő veszélyektől, és édesapja párnáztatott, mivel a birodalom egyetlen orvosa már alig győzte a komolyabbnál komolyabb fejsérülések kezelését.
Eme iciri-piciri birodalom kellős közepén volt a királyi palota, ahol az ország teljhatalmú uralkodója lakott egyetlen (középső) lányával, mivel a legkisebbért eljött egy királyfi, hófehér sportrepülőgépen, s a legidősebb is elköltözött, mert megsértődött, hogy neki csak ilyen rövid mese jutott.
Általában csend volt a palotában, a király meg a lánya szerették egymást, csak azért veszekedtek néha, mert a királylány rendszeresen – azaz naponta több alkalommal – fejjel rohant a falnak. Az öreg király sehogy nem tudta megérteni ezt a szokását, gyakran próbálta is lebeszélni róla.
Egy ilyen, viharosabbra sikerült esti beszélgetés után a királylány sértődötten elvonult a szobájába, a király meg dühében kiment az udvarra, megragadta a fejszét, és gyújtóssá aprított egy egész szekérderéknyi fát – régi szokása volt ez, és mindig csodálatosan kitisztult tőle a feje. Aztán leült a tőkére, rágyújtott egy cigarettára, és elgondolkodott...
Reggel a királylány felébredt, nyújtózott egyet, aztán megmosdott, megreggelizett; majd, szokásához híven, elköszönt az öreg királytól, illedelmesen becsapta maga mögött az ajtót, és lehajtott fejjel rohant az északi határ felé.
Már majdnem odaért, amikor szerencséjére felnézett – hát a fal volt-nincs! Megtorpant a királylány, a szemét dörzsölte, a karját csipkedte; fel is szisszent bele – de falat továbbra se látott. megszokott helyén némi törmelék jelezte, hogy itt volt, azon túl keskeny sávban fehér meg sárga kavicsok – és az Üveghegy! Közelebb lépett a középső királylány, megtapogatta a hegyet.
Hát itt tényleg nincs tovább – gondolta. Felmarkolt néhány kavicsot, majd elborzadva dobta vissza, mikor rájött, hogy mit is tart a kezében: a póruljártak otthagyott fogait...
Nyugat fele tartott, de a Feneketlen szakadék szélén rájött, hogy tériszonya van, ezért a néhai faltól tisztes távolban ment a déli határig, illetve csak majdnem: a Tűzfolyót sem tudta megközelíteni... Már csak kelet maradt hátra. El is indult a királylány, de hirtelen menekülő emberekkel találta magát szemben.
– Jönnek a sárkányok! – üvöltötték.
A sárkányok jöttek is, de csak a határig: az illegális határátkelőket toloncolták vissza.
Lehajtotta fejét a középső királylány, s lassan elindult a palota felé...
Vége
(?)
Utolsó kommentek