Géza bácsi

Morgan Freeman fejtegette a Discovery-n, hogy lehetséges-e az időutazás... Következtetése – egy „valódi” időgéphez annyi energia, és olyan, ma még elképzelhetetlen technológia kéne, ami belátható időn belül lehetetlenné teszi az időutazást. Egy kiskapu azért mégis maradt: a virtuális időgép, azaz a (számítógép által) szimulált, virtuális világba tett kiruccanás, hisz nemsokára bármit tudunk (/tudnak) majd szimulálni...
Biztos rendkívül élethű lesz majd... de hogy mennyire valósághű, az már a programozáson múlik. A bevitt adatokon, amiket – bárhogy is nézzük – csak részben ismerünk. Kéne egy időgép, hogy a hézagokat betölthessük. Különben mindegy lesz, hogy egy kitalált múltba kirándulunk, vagy például a Star Wars-Univerzumba. (Mellesleg biztos vagyok abban, hogy az utóbbit hamarabb „virtualizálják” majd, mint mondjuk a valósághű – azaz Drakula-mentes – középkori Erdélyt...)
Itt jön a képbe Alfredo Pellegrino Ernetti atya, az olasz bencés szerzetes története, aki állítólag az 1950-es években feltalált egy időgépet, amit Kronovízornak (Időnézőnek) nevezett el. Persze utólag beismerte, hogy nem fel-, hanem kitalálta a masinát... De az ötlet nem rossz. Sajnos az interneten talált leírások homályosak és/vagy ellentmondóak, de egy lényeges dolgot csak megértettem: a Wells-féle időgéppel ellentétben ez egy non-invazív kölcsönhatást feltételez a múlttal. Azaz  „mindent a szemnek”, szó szerint. Nem fenyeget a veszély, hogy eltaposok egy hangyát vagy kinyírom valamely ősömet, és megváltoztatom a történelmet vagy paradoxonnal fertőzöm az időt.

Érdekességként elárulom, hogy a Kronovízor leírásával én csak nemrég találkoztam, de rögtön sejtettem, hogy mit takar a név. Én is kitaláltam valami nagyon hasonlót az olasz atyától függetlenül, egy (kb. húsz éve kezdett, még mindig befejezetlen) sci-fi írásomhoz...

Ha a szüleimnél vagyok, néha a szeméttároló mellett parkolok. Nem egyszer láttam már a kukák mellé kitett számítógépeket, monitorokat.

Nekem is van egy-két „kinőtt” gépem, képernyőm, ami még ajándékba sem kellene senkinek... Az első gépem egy ősrégi 386-os (DOS/Windows 3.11). Még mindig működőképes, évente egyszer-kétszer jólesik elnosztalgiázni rajta. Ja, és csak azon fut a régi kedvenc (vektoriális) rajzolóprogramom...
Sajnos egyes újabb programokhoz – például a számomra fontos kottaszerkesztőhöz – már legalább Windows 95 kellett. A ’95-öshöz már új gép kellett – mert kompatibilitási bibik lettek volna a régi kibővítésével... Új program, kompatibilitás, új gép. Új meghajtó, kompatibilitás, új gép. Új modem, kompatibilitás, új gép.
Új gép, kompatibilitás, új operációs rendszer . Új operációs rendszer, új képernyő. Az összesen kilenc gép, négy képernyő. Eddig...
Ja, és a mobilszolgáltatók által forgalmazott modemek CSAK a legújabb Windows alatt futnak. XP alatt már csak akkor, ha minden frissítéssel napirenden vagyunk. De ha nem működik a modem, hogy a (hosszú, hangos sípszó)-ba frissítsem a rendszert? (A vezetékes internet számomra sajnos nem megoldás. Sokat vagyok úton, nyáron meg vidéken. Talán majd nyugdíjas koromra...)

Kompatibilitás. A Wikipédia szerint: a (számítás-)technikában készülékek, berendezések, programok együttműködését, egymással való helyettesíthetőségét vagy összekapcsolhatóságát jelentő tulajdonság.
Ez lehet:
1. Visszamenőleges. Például, ha egy irodai alkalmazáscsomag képes megnyitni a régebbi változatban elmentett dokumentumot, és menteni is a régebbi fájlformátumban. Ez gyakran teljesül is, az újabb fájlformátumot azonban ritkábban tudják olvasni a régebbi változatok, sok felhasználót állandó frissítésre ösztönözve.
2. Előre kompatibilitás esetében a rendszer régebbi változata képes kezelni az újabb változat adatformátumait, protokolljait stb. (...) Nagyszámítógépek esetén ezt az elvet már az 1960-as években alkalmazták, mikroszámítógépeknél csak az 1980-as évek közepétől. (kiemelések tőlem)

Hát igen. Hányan tudják, hogy a 95-ös utolsó változataiban volt (opcionális) USB támogatás? DOSra is lehetett, és kis jóindulattal lehetett volna 3.1/3.11-esre is meghajtókat írni újabb hardverekre... De nem. Inkább dobják ki a régit. Nehogy egy új gép helyett csak egy új alkatrészt vegyenek, mert akkor nem leszünk kurvára gazdagok – valahogy így gondolhatták Microsoft-ék. Ezért, ha véletlenül be is csúszott valahova egy kis kompatibilitás, azt jól elrejtették.

És még nem beszéltünk a méretekről. Hány merevlemezt nőttem már ki? Nem tudom. A 3.1-es méretére nem emlékszem pontosan, de egy 100 megás merevlemezen volt a DOS, a Windows 3.1, a 3.11, a WordPerfect (+Presentations!), a Word, a PageMaker és még jó néhány program meg játék, köztük egy „rajzfilmkészítő” meg egy repülőgép-szimulátor is. A jelenleg használt XP-m majdnem 7 Gigás – takarítás után, programok és egyebek nélkül. Ebből több mint hat és fél giga szemét. Komolyan, kipróbáltam: a  „lebutított” változat (Google: MicroXP) ugyanúgy tud mindent, mint a teljes verzió. Épp csak látványvilágában „szegényesebb” egy árnyalattal, viszont sokkal gyorsabb, stabilabb. És a szükséges „drájverekkel” együtt is csak 200 MB. Egy haver eee-jére ezt tettük fel, mai napig hálálkodik. (Állítólag működik 486-os gépen is, 16 MB RAM-mal!)

Ha nem volnék annyira Windows-függő, már rég áttértem volna egy más rendszerre. Talán valamikor meg is teszem. Addig is próbálgatom az alternatív rendszereket.
Szerencsére majd mindegyik elérhető „LiveCD” változatban is, sőt, az egyik kedvencem a MenuetOS (vagy MeOS), amely akár floppyról is indul! (bár kinek van még olyan...) Másik parányi kedvencem a DSL (Damn Small Linux). Utána lehet nézni, mindkettő ingyenes, letölthető, kipróbálható. Én is próbálgatom, talán majd összeérünk valamelyikkel.

***

Fogyasztói társadalom. Vásárolj! Mindegy, mit, csak új legyen és drága. És lehetőleg egyszerhasználatos... Egy (nem számítógép-)szervizben dolgozó ismerősöm mesélte, hogy cserealkatrészt rendelt a német gyártótól, és az visszakérdezett: meddig tartson?

Láttam százharminc éves varrógépet, amely mai napig működik. Nem romlik el, vagy ha mégis, kis utánajárással kapható hozzá bármilyen cserealkatrész. Nálam öregebb biciklik, motorbiciklik (pl: majd negyven éve elhunyt nagyapám Bervája) vagy autók néhol mai napig gurulnak.

Ám ez az idő szép lassan lejár. Az öt-hat éve vásárolt autóhoz, hűtőszekrényhez vagy nincs cserealkatrész, vagy pofátlanul magas az ára. Szemétre velük! A három éve vásárolt robogóm szinte többet volt a szervizben, mint az utcán. Apropó, utca: miért úgy csinálják meg, hogy jövőre is legyen munkájuk? Útburkolásra, útjavításra miért nem jár garancialevél?

Lehet, hogy akkor járnánk a legjobban, ha valahogy ki lehetne maradni ebből a körforgásból. Csinálják a gyárak a szemetet, és dobják ki maguk. Minket hagyjanak ki a buliból. Talán megunják. Vagy ha nem, és belefulladunk a szemétbe – legalább ne mi fizessünk érte. Ingyenszemét legyen!

Egy jó hónapja nem sikerült újabb bejegyzést írnom. Amikor megpróbáltam, nem sikerült belépnem, majd elutaztam, visszajöttem, megint elutaztam... hol időm, hol lehetőségem, hol kedvem nem volt folytatni. Ja, és új gépet vettem, minek kapcsán megint haragszom a májkroszoftra (így, kisbetűsen, magyarosan). Meg az egész számitógépiparra angróban.

Miért?

Azon bolondok közé tartozom én is, akik néha megvesznek egy-egy programot. Operációs rendszert, irodai csomagot, kottaszerkesztőt. Sajnos a Linux nem az én műfajom. Számomra túl sok változata van. Kipróbáltam néhányat, de egyik se jött be. Talán túlságosan hozzászoktam a DOS-Windows pároshoz már az elmúlt húsz évben. Ráadásul a megvett programjaim is Windows alatt futnak...
A vadonatúj gépemen gyárilag telepített Linux volt, kipróbáltam, de egy hét alatt nem sikerült megbarátkoznunk. Megpróbáltam mellételepíteni a megvásárolt XP-t, nem szerették egymást. A telepítés egy homályos értelmű "kék halál" után újraindult, majd megint... A merevlemez formázása után megint... majd megint...
Idővel rájöttem, hogy a merevlemez illesztőprogramját hiányolja. Megírtam a régi gépen egy olyan lemezt, amin az is rajta volt, azzal már sikerült telepítenem...

De mi lett volna, ha nem én, hanem egy nálam is kezdőbb átlagfelhasználó jár ugyanígy? Visszaviszi a gépet, és visszakéri a pénzét? Megveszi, vagy egy torrentoldalról letölti a Vistát vagy a 7-est?
Talán ezt tettem volna, ha előtte nem találkozom mindkettővel. A Vista tiszta lebőgés volt, a 7-es meg ugyanaz, pepitában. Bármelyik eladható lebutított, majd agyoncicomázott XP-ként. A lebutítást nem lehetett volna kihagyni a csomagból? És miért kellett elrejteni, átrendezni vagy átkeresztelni a vezérlőpultot, a tizenvalahány éve megszokott beállítási lehetőségeket?... Az XP-t még néhány évig támogatják, aztán majd meglátjuk. Hátha addig kitalál valaki egy open source Windows-alternatívát. Jelszó: KOMPATIBILITÁS!

Az ókori szerzők megbízhatóságáról vitatkoztam valakivel, és pont jól jött, hogy felkészülten szállhattam vitába. Nem sokkal azelőtt ugyanis írtam egy hozzászólást (válaszként egy másik hozzászólásra) egy Atlantisszal kapcsolatos cikk alá.

Platón (i.e. 427-347) után két évszázaddal jelent meg az első ismert (kézírással sokszorosított) hírlap, egy újabb századdal később az első napilap (Acta diurna Urbis, i.e. 151, Róma, ill. Acta senatus, i.e. 59). Nyomtatott sajtóról Kínában 732 (King Pao), Európában csak 1566 (Notizie scritte) után beszélhetünk.
A könyv maira emlékeztető formája csak a III-IV. században kezdett kialakulni, és bár a nyomtatás egyes alapelvei akár ötezer éve is ismertek lehettek, Ázsiában kb. a VII-IX. századig, Európában a XV. századig kellett várni az első nyomtatott könyvekre.

Mik lehettek tehát Platón forrásai?
Az akkori könyvtárak kizárólag kéziratokat tartalmaztak, ezek egy része egyedi lehetett, sehol máshol nem olvasható, a többi másolat, esetleg másolat másolatának a fordítása vagy fordítás másolatának a fordítása és így tovább. És a fordítások némelyike még a Google Translate-nél is gyengébb minőségű volt... A műfajok majdnem olyan változatosak lehettek, mint egy mai könyvtárban, de terjedelemre messze alulmaradtak mondjuk egy Háború és békéhez, A Gyűrűk Ura- vagy a Harry Potter-sorozathoz képest.

És persze mondanom se kell, hogy az internetnek akkoriban csak egy nagyon távoli őse létezett: a tűz- és/vagy füstjelek. Hoszzú, bonyolult üzenetek továbbítására ezt sem használták, és bár Platón egy kortársa felvetette az ötletet, a megvalósulásra csak ötszáz évvel később került sor. Platón korában még csak annyit közöltek így, hogy megtörtént-e a várt esemény avagy nem – azaz kigyúlt-e a jelzőtűz vagy sem.
Maradt még két változat: a személyes élmény – ez Atlantisz esetében nem jön össze Platónnak – vagy a szóbeszéd, ami a mai (comment/komment néven is ismert) hozzászólások ókori megfelelője. Legalábbis megbízhatóság szempontjából...

Megint az iskolával van bajom. Azaz az oktatási rendszerrel. Pontosabban az egész világgal.

Néha elszörnyedek egyes szülők viselkedésén. Ijesztő végletekkel találkozom szinte naponta. Egyes gyerekeknek minden szabad, a szülő csak mosolyog. Ha egyáltalán odafigyel. Másokat a legapróbb hibáért is ötvenszer leteremtenek. Nyilvánosan, hadd hallja az egész busz, hogy itt gyermeknevelés folyik.

Honnan ennyi szakképzetlen szülő?

Az iskolában „mindenre” felkészítenek. Tanulunk gyököt vonni, integrálni meg deriválni. Belénk verik az cikloalkánok és -alkének konstitúciós képletét és molekulatömegét, a holt programozási nyelveket és holnapra már elavuló fizikai elméleteket. Kiveséztetik velünk Ady és Radnóti legszebb költeményeit, hátha megutáljuk. Megtudjuk, hogy mitől döglik a légy, a tapír meg a hóhányó nünüke. Álmunkban is el tudjuk sorolni, hogy melyik hadvezér mikor hány város lakosságát hányatta kardélre. És még sorolhatnám...

Aztán – így vagy úgy – befejezzük az iskolát vagy egyetemet, és kapunk egy munkahelyet, ahol egy-két apró töredékét tudjuk csak használni a belénk gyömöszölt tudásnak. Amit legtöbben sürgősen el is felejtünk...

De várjunk, még nincs vége!

Mert most már (hivatalosan is) párkapcsolatot létesíthetünk, és már a nyakunkon is lehet a gyermekáldás. Vagy átok, mondanák egyesek.

Hát ezt már tényleg nem tanultuk. Pedig tessék nekem elhinni, statisztika nélkül is tudom, hogy sokkal több gyerekből lesz szülő, mint mondjuk Nobel-díjas fizikus. Vagy akár csak „sima” fizikus, esztergályos meg kritikus – együttvéve!

Valaki valamit keményen elszúrt.