Géza bácsi

Történelem. Királyok, császárok, hadvezérek. Hódító hadjáratok, lázadások, felkelések. Bukott vagy győztes forradalmak. Forradalmárok. Forradalmárok?

Minden forradalomban voltak-vannak-lesznek igaz és „igaz” forradalmárok. Sajnos általában az utóbbiak veszik át nagy pofával a vezetést - de csak miután a forradalom tulajdonképpen már győzött. Addig csak lapulnak, mint... szóval a fűben.

Aztán az évszámok. Ki kicsodát nyírt ki ebben vagy abban az évben?

Még egy-egy házasság is szóba kerül, de csak azért, mert ez vagy az az őrült császár a saját anyját, nővérét vagy lányát vette el.

És megint csaták és ütközetek, ennyi és ennyi ezer halott itt, ötször annyi ott. Meghódítani, lerombolni, sóval bevetni, felszántani – vagy szántani-vetni, ennyi hulla után ez már szinte lényegtelen. Mert újabb uralkodók és tábornokok következnek.

Sajnos ez a hivatalos történelem: bíborbanszületett és felkapaszkodott perverzek, gyilkosok és tömeggyilkosok (mert MINDEN sikeres hadvezér az) végeérhetetlen felsorolása. És mit tanul ebből a kölyök az iskolában? Természetesen nem azt, hogy ne ismételje meg ősei hibáit.

Miért nem lehet az iskolában az említett (fekete)lista helyett, vagy azzal legalább egyenrangúan tudomány- és művészettörténetet tanítani?

Nemrég egy klasszikus mesékről szóló cikk kapcsán háborodott fel valaki, írván:

„... ez nem mese, hanem egy szörnyű horror történet. Érthetetlen, hogy miféle elmebetegség engedheti meg, hogy az emberbe ilyen félelmeket, rémképeket, romboló mémeket ültessenek el már nagyon fiatalon, amit aztán a későbbiekben az élet számos oldalán tapasztalni lehet, akár az egyén, akár a társadalom szintjén. Szerencsére az ismerőseim között is vannak sokan, akik ezt a szörnyű negatívumot nem tartják méltónak arra, hogy továbbadják.”

Szegény feje. Vagy szegény fejük. És még inkább: szegény gyerekeik!

A gyermekemnek meg kell, és meg tudom magyarázni, hogy a tűz forró, a tű szúr, a kés vág, az áram ráz. Megmutatom, el is játszom, ha kell. De hogy magyarázzam el neki, hogy miért ne menjen el a cukrosbácsival? Erre zseniális eszköz Piroska esete a mézes-mázas farkassal, és még sok más, itt-ott horrornak titulált mese.

Néhány évtizede még attól háborodott fel a sajtó, hogy John Lennon a világtól elzárva (bocsánat, védve) szerette volna felnevelni a fiát. Ma már egyre többen szeretnének minden gyereket „rózsaszín szobába” börtönözni. De mi lesz ezekkel a gyerekekkel a szabadulás után? Néhány szerencsés és gazdag csemete számára továbbra is bugyirózsaszín lesz minden, a többiek mehetnek fejjel a falnak... Hoppá, most látom, hogy az nem fal. Szakadék...

(Tavalyi hír: Ice-T egyik száma miatt a médiahatóság vizsgálatot indított a Tilos Rádió ellen. Indoklás: „a gyerekek közül sokan megértik az angolul elhangzó trágár kifejezéseket”)

Világirodalmi művekben is előfordul, hogy egy-egy főhős vagy mellékszereplő (például egy spanyol káplár) magyarul káromkodik, mert „az jobb ízű”...

Mi lett volna, ha honfoglaló őseink nem állnak meg itt, hanem (mind) továbblovagolnak mondjuk az Ibériai-félszigetre, és az ott lakókat szorítják ki vagy olvasztják be?...
1. Tengeri nagyhatalommá válunk, Magyar Armadával meg minden.
2. Örökbe fogadjuk Kolumbuszt.
3. Gyarmatosítjuk Amerikát.
4. Ha el is veszítjük, a magyar káromkodás - lévén jobb ízű - átkerül mindenféle szlengbe, így a rapnyelvbe is.
5. Ice-T szövegét minden magyar gyerek értené.

Az a bizonyos Hivatal Néni ugráljon fél lábon örömében, hogy nem így történt...

Van, akinek mindenről ugyanaz jut eszébe... A muzulmánokról például Mohács vagy a WTC. Vagy az alexandriai könyvtár... De mennyire jogosan?

1. Mohács: a törökök nem vallási háborút folytattak ellenünk. Egy terjeszkedő birodalom ellen vesztettek csatát szerencsétlen őseink. Márpedig terjeszkedő birodalmak az ókortól napjainkig vannak, és lesznek, amíg (legalább) az ember ki nem hal a világból.

2. A World Trade Center (stb.) ellen elkövetett merénylet(ek)et néhány félrevezetett fanatikus követte el. Mi lenne, ha a kereszténységtől az inkvizíció, vagy mondjuk Hitler és követői miatt rettegne mindenki?

3. Idézet az iNapló portálon megjelent, idevonatkozó írásból:

Az Alexandriai Könyvtár először Kr. e. 48–47-ben, az alexandriai háború idején égett le, amikor Julius Caesar véres harcokat vívott az egyiptomi hadsereggel és a város lakosságával. Az ekkor kitört tűzvészben 40 000 tekercs semmisült meg. Az elkövetkező években, a folyamatos római támadások következtében – 262-ben Aemilianus lázadása, majd 272-ben Aurelianus alatt, és végül 296–97-ben, Diocletianus ostroma alatt – többször is megsérült. A végső pusztulás 640–642 között következett be, amikor Amr ibn el-Asz seregei legyőzték Alexandriát. Ekkor Omár kalifa parancsára, azzal az indokkal, hogy ha a könyvek azt tartalmazzák, mint a Korán, feleslegesek, ha nem, akkor veszélyesek, elégették a könyveket. Egyes vélemények szerint az utóbbi történet hamis, amit évszázadokkal később, a 12. században találtak ki.

És hogy miért kellett kitalálni egy ilyen történetet? Ezt már nem írja a cikk, lássuk a Wikipédiát. Könyvégetés címszó alatt:

A könyvtár nem élte túl a harmadik századot, a várost ért ostromok során újból elpusztult. Gyűjteményének a nagy része később átkerült Szerapisz templomába. Ennek a könyvtárnak sem maradt fenn a gyűjteménye, ezt később a pogányság ellen küzdő Theodosius utasítására égetik el 389–ben. Az ekkor kitört keresztény lázadás alatt a könyvtárban található, eretnek irodalomnak tekintett könyveket vetették tűzbe. Ekkor egyes becslések szerint több mint 160 ezer tekercset pusztítottak el.

Azt már kevesen tudják, hogy több ókori tudományos meg irodalmi munka is arab közvetítéssel maradt ránk. Az „arab” számjegyeket, vagy azok őseit tőlük tanultuk.

És ha nem ők találták ki? A fizikatanáromról is jól tudtam, hogy nem ő fedezte fel az általa tanított törvényeket meg elméleteket...

Ja, és néhány hangszer, így a gitár vagy a lant ősét is tőlük kaptuk. Mihez nyúlt volna Bakfark nélkülük?...

Az utolsó Megasztár már rég lefutott, de egyesek még mindig Patai Annát, sőt Tóth Lüszit emlegetik. Féltik, szídják, bátorítják, aztán megint féltik őket. Majd megint szídják.
Mi lesz szegény gyereksztárokkal? – sopánkodik a sajtó már évek-évtizedek óta. És felsorolják a negatív példákat: Michael Jackson, Corey Haim, Linsay Lohan, Britney Spears, Drew Barrymore... Minden cikkben, riportban ugyanaz a néhány név, botrányok, kábítószerezés, alkoholizmus kapcsán.
Így leírva egy picit ijesztőnek hat, de mi van a sorok-sorsok mögött?

Mostanában túl sok ilyen jellegű cikket olvastam, ezért úgy döntöttem, számolok egy kicsit. Utánanéztem, listát készítettem, és (eddig) 176 olyan színészt, énekest kaptam, akik gyerekként vagy kamaszként kerültek reflektorfénybe. A lista távolról sem teljes, ugyanis csak azok kerültek rá, akiknek legalább egy filmjét vagy felvételét én is láttam-hallottam.
A 176 volt gyereksztárból 14 (majdnem 8%) volt rövidebb-hosszabb ideig a pletykalapok  állandó szereplője, ebből öt (majdnem 3%, köztük Drew Barrymore) „megjavult”.
A fennmaradó 162 névről (a kritikákon kívül) nem sokat olvashatunk. Van köztük néhány, akinek sikertelen házasságait, félresikerült frizuráit, testsúlyát vagy ruháit emlegetik - de ez nálunk, „civileknél” is ugyanolyan hétköznapi és megbocsátható. A lesifotósok „ronda ruha”, „tikos barát/barátnő”, „topless” és ehhez hasonló megjegzésekkel közzétett képei nem érdekelnek; és nem kerültek a feketelistára azok sem, akikkel „botrányos” filmjeik vagy dalszövegeik miatt foglalkozott a sajtó, vagy akiről csak egy-két apró szabálysértést (pl. szabálytalan parkolás) sikerült kideríteni, mint ahogy azok sem, akikről mások miatt írtak rendszeresen (pl. Jodie Foster esete az őrült rajongóval).
Hogyan élték túl ezek az emberek a hírességet?... Mindegyik másképp. Többségüknek talán eszébe se jutott, hogy ők most MÁSOK lettek, és élték nyugodtan tovább az életüket. Elijah Wood például arról „hirhedt”, hogy rendkívül diszkrét magánéletet él. Rajta is túltesz Chantal Conlin, akinek a korát kb. 18-20-ra saccolom, mert az IMDB is csak a filmszerepeit tudja felsorolni.
Aztán van, aki egyszerűen kilép a buliból, és elmegy diplomatának vagy informatikusnak (Shirley Temple, ill. Kovács Krisztián). Vagy épp filmkritikusnak. (Pat Cardi)
Mások csinálják, amíg bírják, majd tartanak egy szünetet. Aztán újrakezdik. (Thora Birch, Anna Chlumsky, Tina Majorino)
És a sort nyugodtan lehetne folytatni: szerencsére ők sem egyformák.
És hogy férnek a statisztikákba? Hogy csak egy példát hozzunk fel: az én listámon hat krónikus alkoholista van, azaz 3,4 százalék. Bocs, de ez 1,2%-kal kevesebb, mint Magyarország bevallott alkoholistáinak aránya 2009-ben!
Tehát lehet, hogy a hírnév mégsem árt az egészségnek?

A másik oldal

Minden éremnek legalább két oldala van. Persze hogy megjegyezzük Lindsay Lohan vagy Britney Spears (hogy ne mondjak csúnyábbat) botrányos (le)szerepléseit, mert bután és nyilvánosan csinálják, mert a botránysajtó minden ilyesmit túlragoz, és ha nem kap mást, hónapokig-évekig elcsámcsog rajta.
A másik oldalon ott van Angela Lansbury, Julie Andrews, Reese Witherspoon, Kurt Russel és még nagyon sokan mások, akik gyerekként kezdték a pályát, de komolyan vették önmagukat. Mi is őket. Tehát a hírnév nem feltétlenül ártalmas.
És itt jön a harmadik oldal: a hírnév hiánya... ugyanis egy nemrég készült felmérés szerint „hét tiniből egy életcélja a hírnév, tök mindegy, hogy mivel éri el ezt, csak híres lehessen”...
És ilyen tini nagyon sok van. Persze közülük is összejöhet néhány színész, énekes, modell, de mi lesz a többivel? Sajnos nem én találom ki: egyesek a bűnözésbe fognak menekülni. Vagy épp politikusok lesznek! Brrr...
Hát akkor már inkább legyen egy Megasztár Junior, csak gyerekeknek és tiniknek. Csak nyertesekkel, ha lehet. A nyári uborkaszezonra, hogy ne kergesse őket vissza Friderikusz az iskolapadba. Mert (és kérem üzenje ezt meg neki valaki) a hírnév hiánya is lehet legalább ugyanolyan ártalmas, mint a hírnév.

(Írtam 2010. November 27-én. Kiegészítettem-átírtam ma)