Mielőtt végleg elhagyja a palotát, még összeszedi a motyóját – gondolta a juhászlegény, és a kuc­kója felé tért. Itt érte utol a legna­gyobb királylány.
– Állj meg, beszédem van veled!
– Nini, a legkisebb legnagyobb királylány! – mondta a legény, inkább kedveskedve, mint gú­nyo­san.
– Hát még mindig nem érted? Növésre tényleg én vagyok a világ legkisebb királylánya! Hacsak az egészen kiskorúakat nem számítod. Engem ígért neked a jóslat!
– Téged?!
Most nézett erre a lányra először komolyan. Valóban, a fél vilá­got bejárta, de nála kisebb ki­rály­lányt még nem látott. És szép is volt az eszemadta!
Ezt elég hangosan gondolhatta, mert a királylány elpirult, a szeme elkezdett csillogni, és csilin­gelő hangocskáján újból megszólalt.
– Várj még három napot, hogy felkészülhessünk, és olyan lagzit csapunk...
– Nem én, három percet se! – így a legény, de mire kimondta, már meg is bánta. Most hogyan kö­szörülje ki a csorbát?
Szerencséjére épp akkor sétált arra a pap, hát odahívta, s az azon perc meg is eskette őket.
Itt a vége, azaz tulajdonképpen csak itt kezdődik, de ez már egy másik mese...